Hihetetlen, hogy ez a dolog még működik. Azt hittem az ilyen kis pitiáner csalóknak, akik aluljárókban és pályaudvarokon próbálják átejteni a jóhiszemű embertársaikat már nem éri meg ezzel foglalkozni, hisz ha a folyamatos rendőri jelenlét nem is, de az elcsüggedt állampolgárok egyre gyanakvóbb hozzáállása a dolgokhoz talán ellehetetleníti őket. Lehet, hogy egyre kevesebb a balek /jótétlélek kinézetű járókelő, ugyanis mással nem tudom magyarázni azt, hogy egy ilyen kisstílű bűnöző immár másodszor próbálkozott velem . Lehet, hogy már az összes lehetséges pesti ember megvolt neki és most körbeért! Vagy csak pocsék az arcmemóriája, és nem képes megjegyezni kit/hol/mikor ejtett át vagy sült fel éppenséggel!
Egy évvel ezelőtt a Könyves Kálmán és a Köbányi sarkán lévő Mekinél próbálta kicsalni tőlem a telefonom, mondván az övét ellopták. Szerencsére zsebredugott kézzel szoktam mászkálni, így álcázom, hogy nálam van. Azt mondtam technofób vagyok, és nem használok mobilt. Kicsit hitetlenkedve nézett rám, én meg otthagytam...
Aztán ma épp vizsgára menet, a klinikák metróállomáson talált meg ismét ez az illető, és azzal a mesével állt elő, hogy mindenét ellopták és még hazamenni sincs pénze! Mondom: Igazán vigyázhatnál jobban a cuccaidra, tavaly a mobilodat hagytad el a Könyves Kálmán körúti Mekinél. Értetlenül nézett rám, aztán otthagyott. Ha lett volna időm és nem sietek, tuti értesítettem volna a rendőrséget!
Idén januárban is találkoztam egy hasonló módszerrel dolgozó ürgével, aki a Keletinél vonatjegyre szeretett volna kölcsön kérni, még egy (valószínűleg) hamis személyit is meglobogtatott előttem, hogy esküszik megadja! Nem nagyon szoktam foglalkozni az ilyen emberekkel, általában lerázom őket valami dumával, vagy egyszerűen szó nélkül otthagyom őket, de ezt az illetőt a gyors helyzetfelismerésemnek köszönhetően sikerült csőbe húznom.
Azt állította ugyanis, hogy mindenét ellopták (az iratait kivéve): a pénztárcáját, az utazótáskáját, a notebookját.
- Milyen notebook volt?
- HP!
- Jó-jó, de milyen típus?
- ööö...
…és akkor továbbállt.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése