Káposztapálinka

A káposztapálinka sajnos nem egy fiktív ügy. A Mátrában terem, mégpedig úgy, hogy a hegy dél-nyugati lankáin megnőtt káposztát gyalun megtörik, répaszelettel keverik, vegyszeres hordóban addig ütik-verik, míg levet nem izzad magából. Valahogy úgy, mint az őt maceráló agrárproletár. Ez az izzadtságíz és szag pedig megkeveredik őbenne kvázierjedése folyamán a kel- és fejeskáposzták, karfiolok, kelbimbók fránya lábszagával. Mert erjedése nem erjedés, de nem is rothadás - maradjunk annyiban, a természet rutinból ezt is elintézi. No, amikor a bordóilés hordókban megszűnik a pukkadozás a szalma alatt, és az azt alföldi szikhez hasonló felhámját a fura cefrének lapátnyelekkel tovább repesztik, a pálinkásgazda megpihen. Hórukkjai is megilletődnek egy kissé. Aki jó munkára törekedik, ilyenkor brancsával egyetemben bévonul a legkedvesebb ivodájába, ott csendes helyet keres és szótlanul kivárja hogy véget érjen a nyolcórási nagyfilm és bevonul a sufniba a kazánhoz részegen. Ez a szesz duplán, triplán törvénytelen: szeszfőzdés nem vállalja, s ezért házilag kell azt lefőzni száztízliteres Meva-kukában (jól lezsírozott büdös gumitömítéssel) és ne felejtsük el, hogy a rézeleje után sem lesz belőle semmi jó. Akit evvel már egyszer megkínáltak, csak az tudja csak elképzelni, mit is tudhat egy derék román dícsérni a cujkán, persze kizárólag komparatíve, kizárólag verbaliter. Az igazsághoz hozzátartozik: az a kiválasztottság, esetleg röghözkötő predesztináció amely a káposztapálinka ivóinak előjoga, nem biztos hogy mindenik ínyencnek kecsegtető. Torokkaparó képlete sokszáz arcot cserzett már ki négyágú villájával pár év leforgása alatt, nem sokat spekulált. A pletyka szerint hatása jócskán felszorozva megegyezik a wuxalzöld abszint által előidézett destruktív mechanizmussal.

Ha látjuk, ki ne hagyjuk. De csak az íze kedvéért.